2011. június 22., szerda

Élménybeszámoló a nyeremény tanfolyamról

Telis tele vagyok élményekkel, hétfőn ugyanis Farkas Vilmos tanfolyamán jártam!
Mivel is kezdjem..?
Hisz annyi minden történt röpke 5 órába sűrítve!

Kezdjük talán az elején...
Először is...   Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk!
Leültünk kicsit beszélgetni. Át beszéltük ki honnan jött, és hogy hol hallott a tanfolyamról..:)
Vilmos olyan meglepett szerénységgel vette tudomásul hogy a netről, és hogy természetesen mindenki ismeri, mintha nem is lenne vele tisztában mennyire ismert!!
Majd leírta a nyertes tortám az ő szemszögéből  majdnem olyan apró (zavarba ejtő) részletességgel, amivel én azt készítettem!!:)
Persze nagyon jó érzés volt.... Tőle dicséretet kapni!!!
Egy rövid beszélgetés után, hozzá is látott a forma torta  kialakításának. Ami ezúttal egy Verdás torta volt.

Percek alatt formára szabta, kívülről is bekrémezte, majd míg az a hűtőben pihent, mi nekiálltunk indiánert sütni. Azért igen furcsa volt hogy nem a saját konyhámban sütök, semmit nem találok, mindent kérdezgetek, sütés közben igen csak kisdiáknak éreztem magam, a saját eszközeim nélkül .
Aztán persze gyorsan kiismertem a terepet itt is, és ment minden gördülékenyen.:)


Párokban dolgoztunk, de igazából annyira jó kis csapat gyűlt össze hogy már szinte csapatmunkának tűnt az egész.Nagyon jó volt a hangulat, rengeteget nevettünk.
Közben azért dolgozgattunk is, betöltöttük az indiánereket párizsi krémmel .
Kívülről is bekentük őket, majd helycserés támadással bekerültek a hűtőbe , a verda helyére, amit Vilmos újra kezelésbe vett!

Közben Gabival is összeismerkedtem ,őt ti is biztos sokan ismeritek már, ő a homoktorta nevű blog tulajdonosa.




És volt még egy "ismerős" a Desszertke blog tulajdonosa ,nagyon jó volt mindkettőjükkel találkozni személyesen!!
Vilmos pedig elkezdte beburkolni a tortát.
Közben folyamatosan bombáztuk kérdésekkel, csak hogy ne tudjon olyan gyorsan haladni:)

és nagyon finom tortákat  kóstolhattunk...


Én a Zila formában sült máglyarakást kóstoltam, fergeteges ízélményben volt részem!!!:)

Végül előkerült amire mindenki izgatottan várt...az air brush !!!
Mondanom sem kell hogy pár perc alatt életet lehelt abba a kis autóba!!

Ezután mi is elkezdtük bevonni a gyümölcseinket, majd megformáztuk őket.
Ki mit csak szeretett volna!
S aztán eljött a várva várt pillanat, air brusht kaptam a kezembe!!!
Némi rövid tesztelés után elkezdtem  gyümölcsöket árnyalni. Nagyon nagyon élveztem, és egyre jobban vágyom egy ilyen kis okos szépséges szerkezetre!!!






Mint látjátok kétfelé nem tudok figyelni:)


Azért ne akarjátok nagyon kinézni hogy mik akarnak ezek a gyümölcsök lenni, merthogy pont előttem elfogyott a piros festék, így az almám zöld alma lett a barackom és a narancsom sárga, de a citrom, és a szilva egész jó lett!!!


A verdás torta végül ki lett sorsolva, és a szerencsés nyertes hazavihette, amit azért sokan nem sajnáltunk annyira, mint azt a tényt hogy az air brusht Vilmos nem akarta kisorsolni köztünk!!:)

Viszont mindannyian gazdagabbak lettünk ,egy jó kis recepttel, rengeteg élménnyel ,egy klassz csapattal ismerkedtünk meg személyesen is, és egy emlékezetes délutánt tölthettünk vidám hangulatban új dolgokat tanulva. Csak annyit tudok végszóként a tanfolyamról írni...ha valaki hezitálna hogy részt vegyen-e Farkas Vilmos Tanfolyamán!!! Ne tegye!!! Menjen és próbálja ki!!:)

2011. június 15., szerda

Újabb díjakat kaptam

Újabb díjat kaptam Adrytól:)
Nagyon szeretem a blogját, és folyamatosan figyelemmel kísérem a munkáit!!! Köszönöm szépen ezúton is neki hogy gondolt rám!

Mivel a díj semmilyen szabályt nem követ, így én ezt most hat olyan blogosnak szeretném továbbadni akiket mostanában a legtöbbször olvasok:) nem is véletlenül!!

Eszternek
Gabinak
Mummynak
Pixie Pie-nek
Noéminek
Dittának

A másik díjjal ...
             Pedig Ilumilu örvendeztetett meg!! Nagyon szépen köszönöm!!!

Viszont ezt a díjat, mivel már egyszer megkaptam Adrytól, és posztoltam is, most nem adnám tovább,és a hét dolgot is leírtam már akkor magamról, de ez semmit nem változtat az örömömön, hiszen díjat kapni mindig öröm,és külön jó érzés ha valaki szereti a blogomat!!!

2011. június 12., vasárnap

Hercegnős torta

 Julcsi Hercegnős tortája..
 Amire már nagyon vártam!!
 Olyan rég szerettem volna már kipróbálni, egy festett tortát,és nemrég beszereztem hozzá megfelelő ecsetet,   és szikekészletet hála Lenke fórumának ,ahol mindig hasznos dolgokat tanulok:)

A torta ezúttal  a netről lett kiválasztva, én pedig igyekeztem lehetőség szerint elkészíteni a fele akkora mását!
Kicsit féltem hogy ennyire kicsibe nem lesz szép a festés,de úgy érzem sikerült megoldanom.
Elsőre meg voltam elégedve, sőt kivételesen nem is kritizáltam magam, ami még nem fordult igazán elő :)
de a legbüszkébb a kis pillangóimra vagyok, mert hogy nincs ilyen formájú kiszúrom!
Persze fényképezni még most sem tudok, legalábbis tortát azt nem:(
Élőben sokkal szebb lett!
A torta epres joghurtos töltelékkel készült recept itt Julcsi 4. szülinapjára ,akinek szeretnék ezúton is nagyon boldog szülinapot kívánni!!!


Amit most meg is osztok veletek,cserébe a sok kedves köszöntésért !!!
  

Azt hiszem felesleges is mondanom, hogy ez a legszebb része a torta készítésnek...:)
                                                 ...Egy mosoly ami mindent megér!!!